2011. április 11., hétfő
Rohan az idő, mi?
mikoris vala 18:07
2010. január 19., kedd
"Magammal még én sem szívesen maradok egy szobában" - hú bazzeg, hogy ez rám is mennyire igaz!
mikoris vala 0:32
2010. január 17., vasárnap
metálkokas
mikoris vala 22:26
Én igazán örülök, hogy sokaknak nincs más dolguk délutánonként-esténként, mint dögleni a gép előtt és messengeren cseverészni a barátokkal, de amikor én csak azért lépek föl, mert dolgozom (igen, vasárnap este is) és a munkatársammal így tartom a kapcsolatot, ezt persze ki is írom ("most ne, dolgozom" -mi ezen olyan kurva érthetetlen?), és a drága leányzó mégis csevegni óhajt, egye fene, beszélgessünk szép óvatosan, az mindegy, hogy a munka nem halad, azért én udvarias vagyok, meg tényleg jóban vagyunk, hát miért ne hallgatnám meg, de amikor jön a hiszti, meg a kicsinyes érzelmi zsarolás ("mindenki fontosabb nálam"), akkor olyan gyorsan ugrik a kurzor a block gombra, hogy csak úgy füstöl.
Én meg persze egy ordenáré fasztarisznya vagyok, egy senkiházi szar szemét szaralak, amiért a megélhetésem előrébb helyezem unatkozó lányok szórakoztatásánál, igen, hogy szarnék sünt, és baszna meg egy talicska aprómajom, a kurva életbe már.
mikoris vala 20:24
2010. január 16., szombat
mikoris vala 23:20
2010. január 1., péntek
Ja, mint kiderült, az mp3-lejátszót a próbateremben hagytam, még mielőtt kocsmázni indultam volna, tehát megvan. Nesztek, happy end.
mikoris vala 5:11
Egész furcsán működik a szervezetem, tulajdonképp már meg sem próbálom feltérképezni, miután olyanokat művel, hogy átlagos esetben kipihenten, jóllakva elmegyek kocsmázni, rövidesen ordenáré módon bebaszok (nem berúgok, ez a szó nem fedi a valós állapotokat), és alig bírok négykézláb hazavánszorogni, másnap persze nem is emlékszem az egészre, csak arra, hogy a kocsmában ültő helyemben elkezdtem hányni, és ezen én voltam legjobban meglepődve, meg siratom az elhagyott mp3-lejátszómat, amit persze a lyukas zsebembe (mind lyukas) kellett tennem, és amin vannak Kodein ZRt. próbafelvételek, dallam ötletek meg teljes, fölvett B. B. King koncert hanganyag; míg a jelenlegi, átlagon kívülinek mondható esetben (negyvenvalahány órája vagyok talpon) bármennyit ittam, nem voltam képes ittasodni, talán csak a fél órája bevert két feles adott egy kis állapotot, mindenesetre jól jellemzi a helyzetet, hogy már mindenki rég hazament vagy bealudt, a házigizdát is beleértve.
Persze meglesz ennek a böjtje, gondolom két napot végig fogok aludni, de mivel a megrendelő megkurtította az amúgy is szűkös (és persze már rég átlépett) határidőt, persze ezt is el kell halasztanom néhány nappal.
Ja igen, most meg ugye újév van, vagy mi a töcs, ilyenkor kell esküt fogadalmat tenni, hát én azt fogadom meg, amit minden évben, mégpedig, hogy soha többé nem fogadok meg semmit, mert úgysem tudom betartani.
De abban biztos vagyok, hogy ez az esztendő súlyos változásokat fog hozni, csak győzzem elviselni, bazzeg.
mikoris vala 5:08
2009. december 31., csütörtök
Ijesztő hasonlóságokat találtam a jelen, illetve négy évvel ezelőtti állapotom között. Itt ülök egész éjszaka a számítógép előtt, bámulom ezt a nyomorult monitort, siókörtét vedelek, fáj a hátam, az erkélyre járok cigizni, ugyanabból a régi, csoffadt, celluxozott-szigszalagozott fejhallgatóból szól ugyanaz a Tankcsapda és Susan Tedeschi, a virág is ugyanaz a polcon, még forgószék is lenne, ha nem talicskáztam volna le a műhelybe ezelőtt két hónappal.
Még úgy is ganaj egy érzés, hogy azóta fél országgal arrébb és kilenc emelettel lejjebb vagyok, megnőtt a hajam, és hogy most nem programozok, amiért képembe röhögés járt, hanem rajzolok, ami manimanimanit fog hozni.
Nincs új a nap alatt, bazzeg.
mikoris vala 6:01
2009. december 10., csütörtök
Nemrég az egyik Lejla letolt, hogy el vagyok maradva a bloggal, ami persze nem újdonság, a kérdőjel pusztán a "Lejlák olvassák a blogom" kijelentés végére került. Érdekes jelenségek ezek a Lejlák, az egyik például egész este képes szinte csöndben ülni, de ha megszólal, akkor kőbe kéne vésni minden szavát, ismered az ilyeneket, nem? Egy másik, nőszemély persze, abban leli örömét, hogy lépten-nyomon zavarba hoz olyan szörnyűségekkel, mint például a születésnapom ismerete (én keverem egy másik dátummal), meg Mikulás-csokival lep meg, meg ilyen apróságok, ja, és ő az, aki csak Zsuzsinak köszön, ha betoppanok a csehóba, ellenben utána nonstop hajfonás következik, csinált már belőlem komancs indiánt, stájer tehenészlányt meg kínai kulit is, tiszta multikulti, hiába, engem már elkapott a globalizáció ékszíja; aztán ott a harmadik Lejla, naná, hogy ő is boszorkány, aki azzal foszlatja az egyébként horgonykötélből készült idegeimet, hogy sehogy sem találok rajta fogást a férfiszövegeimmel, hobbim ugyanis a nők hímsoviniszta szösszenetekkel történő provokálása, minden rossz szándék nélkül persze, meg nem is gondolom (igazán) komolyan, pusztán csak roppant szórakoztatónak találom a felháborodott nők reakcióit, fölöttébb vicces tanulmányozni a viselkedésüket, ahogy az ismeretlen terepen botorkálnak, miután kibújtak az úrinő gondosan felépített álarca mögül, mint amikor felfordítasz egy nagy követ, és figyeled a szokatlan világosságban rémülten futkosó bogarakat, de ő nem, nem és nem, csak jókat röhög rajtam (felfogtad? kiröhög!), és elintézi egy "köcsög hímsoviniszta", vagy egy egyszerű "mekkora egy fasz vagy te, binci" reakcióval, persze vigyorogva, én ehhez nem vagyok hozzászokva, felháborodott fúriákat vizionálok és szoktam is ilyenkor kapni, de itt végem van, nincs talaj a talpam alatt.
Vég nélküli harc.Éljenek a Lejlákok!
mikoris vala 9:40
2009. november 27., péntek
Amilyen semmitmondónak ígérkezett a mai nap, végül annyira nem az volt. A tegnapi feszített tempóval befejeztem a maszek melót, ugyan mi baj érhetett volna?
Ott kezdődött, hogy Bábé unatkozott, el akart cipelni véradásra, de én irtózom ettől, hiába tudom, hogy életeket mentenék meg, egyszerűen utálom, ha spékelnek (ez genetikai örökség lehet, faterom tavaly, laborra menetelem után bevallotta, hogy tőle hiába vettek többszázszor vért (az öreg szívbeteg ugyebár, jónéhány szívműtéte volt már, és persze ezek után ki tudja, mi lesz vele), a mai napig nem néz oda, ha megszúrják), inkább átvezetek néhány öreg nénét az őzikéjével az úttesten, hogy megnyugodjon a lelkiismeretem; kompromisszum gyanánt kitaláltuk, hogy menjünk le a pinyóba, és próbáljunk valami próbaterem-kinézetet adni a helynek, még ha meddő kísérlet is; mindenesetre pakolásztunk, majd az üres üvegek visszavitelével (kaptunk értük négy üveg bort) kezdetét vette a második fázis, ami annyiból állt, hogy a rendezkedés közben kutyafuttában mutatott témából megpróbáltunk írni egy szép szerelmes számot, aminek egyébként épp aktualitása volt egy gyönyörű leányzó révén; szóval kora délután a csatatér közepén nekiálltunk borozni, lejáccón vittem mindenféle szerelmes számokat, hogy megalapozzuk a szövegíráshoz a hangulatot, meg régi, elfeledett exek fényképeit és a tőlük kapott szerelmes leveleket, melyeket kábé tizenegy éve nem olvastam (igazán sajnálom, hogy manapság már az sms dívik, akkoriban még csak elméletben létezett); nem is lett volna semmi gond, igazi szépszerelmesslágert írtunk volna, ha nem lennénk ilyen frekventáltak, komolyan, egyik ember jött a másik után, úgyhogy pusztán orbitális részegedés lett a kezdeti lelkesedésből (kurva realitások), majd kocsmulás következett, amivel (számomra legalábbis) kezdetét vette a harmadik fázis.
Az összeroskadás.
Történt ugyanis, hogy bár szerettem egy lányt szívem minden szeretetével, végül ő összetörte a szívem; eddig tök sablonos persze, minden tini átesik ezen, viszont ő a kapcsolat lezárása után (őszintén? megcsalt, hát végül kirúgtam a gecibe, bármennyire is fájt) küldött egy levelet.
Amit én soha nem olvastam el.
Egészen ma estig.
El tudod képzelni, hogy egy cél érdekében belelovallod magad egy hangulatba a megfelelő zenék, versek, fényképek, levelek segítségével, majd véletlenül találsz egy írást életed első nagy szerelmétől, amit soha nem bontottál fel, és ilyen hangulatban, bő egy évtized elteltével elolvasod? Hogy pörölyként sújt le a szívedre a szó: "sajnálom", hogy sírva fakadsz egy sortól: "én nem ezt akartam", és hogy egy évtized távlatából is összeroskadsz, mikor azt látod leírva, hogy "még mindig szeretlek"?Mikor lesz már végre vége ennek az istenverte nyomorult életnek?
mikoris vala 1:05
2009. november 24., kedd
Ittam mogyorólikőrt, ettem rá csokoládét, majd elszívtam egy cigit, végül (tudom, tudom) fogmosás nélkül feküdtem le. Reggel a saját szájszagomra ébredtem bzzg.
mikoris vala 16:12
2009. november 14., szombat
Milyen durva lehetett az az álom, amitől az egyik cimborám ínyből kivillogó csonkká rágta az egyik fogát?
mikoris vala 12:46
...és valami igen-igen fontosat akartam még leírni, de már elfelejtettem, úgyhogy egye tosz.
mikoris vala 4:50
Ma (azaz tegnap) este nagy esemény történt kis városunkban: idelátogatott DéJé Lófasz, hogy felrázza a környék piperkőc seggdugaszait; persze, ebből egy magamfajta csupasz alfelű kőrokker alapvetően nem sokat érzékel, de mivel fogadásból két négyegyes boroskólám múlt rajta, természetesen muszáj voltam az érintettekkel a helyszínre zarándokolni. Idáig semmi érdekes, a kérdéses pásztázó tényleg ott volt, ahol; viszont valaki igazán felvilágosíthatna arról, hogy mi a rőfös pöcsér' kell DéJé Lófasz rajongóinak automatikusan belekötni minden jöttment kőrokkerbe, aki oda téved? Komolyan, ha durvább sértés hangzott volna el (az obligát Jézusozáshoz már hozzászoktam), vagy kicsit kevésbé vagyok részeg, és nem csak hat-hét lépés után fogom föl, hogy mit is szóltak be, akkor naná, hogy nekik megyek, amilyen hülye vagyok, de mégis kinek lett volna ez jó? És elgondolkodtató, hogy ha DéJé Lófasz követői így állnak hozzá az alapvető emberi dolgokhoz, akkor DéJé Lófasz miért, hogy is mondjam divatos kifejezéssel élve, miért nem lóg már egy istenverte lámpavason?
Nem értem ezt a világot, bazzeg.
mikoris vala 4:08
2009. november 11., szerda
Ki kell használni minden kínálkozó lehetőséget, nem igaz?
mikoris vala 20:56
2009. november 9., hétfő
Rájöttem a motoros öltözék egy kiváló tulajdonságára: ha út közben telefingod, simán hazaviszed a termést magaddal, nem hagyod el út közben.
Azon meg külön jót szoktam röhögni, ahogy végignézek magamon, mikor motorozás után a műhely előtt leteszem a bakancsot, és a bélelt bőrgatyában, nagy bazi páncél-feeling protektorokban, sisakkal a fejemen és lábamon a békebeli kék-fehér csíkos papucsommal slattyogok befele :]
mikoris vala 19:57
2009. november 5., csütörtök
Egy gondolat bánt engemet: mégis honnan a tökömből tudta ennyi ember, hogy ma van a névnapom (főleg, hogy a polgári nevem soha nem használom)? Egy rakás válasz-sms-t kellett írnom, ami kiemelkedő teljesítmény az én öreg, szétesett telefonomon, na de ez egy másik poszt lesz.
Mindenesetre köszönöm, öh... barátaim? Vagy ilyenkor mi van?
mikoris vala 22:19
2009. november 3., kedd
[14:12:16] barom says:
nah csók, és vigyázz magadra
[14:12:20] Any says:
oksa
[14:12:22] barom says:
t-t nem üdvözlöm
[14:12:25] barom says:
:]
[14:12:28] barom says:
köszi
[14:12:28] Any says:
puszi
[14:12:31] Any says:
nem adom át :D
mikoris vala 14:15
2009. november 2., hétfő
...gondolom azt persze említenem se kell, hogy pina is van a dologban, ofkorsz, haha.
mikoris vala 19:34
Múlt héten még erősen fel voltam villanyozva a gondolattól, hogy drága barátaim elé olyan pörköltet rittyentek bográcsban tarhonyával (nem olyan sörétes tarhonyát, abból elég volt a menzai tizenöt évig), hogymég, de aztán letettem róla. Kénytelen voltam ugyanis felülvizsgálni a "barátok" feliratú mappa tartalmát, és a szanálás után kihajíthattam magát a mappát is, lévén töküres lett a végére. Egyszerű haveroknak pedig még lófaszt se főzök, nemhogy szürkemarhát?!
Sosem éreztem még úgy, hogy egyetlen barátom se lenne, mindenesetre érdekes érzés, teljesen ismeretlen, egyelőre nem is igen tudok vele mit kezdeni.
Tényleg, mit kell ilyenkor tenni? Azon kívül, hogy Sting & The Police-t hallgatok és Léon-t nézek; de szüksége van-e egyáltalán az embernek barátokra? Úgy értem mindenképp? Ismerem az elcsépelt frázisokat, hogy barát nélkül az ember nem ember stbstb, de komolyan, most az egyszer ne csak szajkózz, hanem gondold is végig. Például mondj egy olyan életszerű helyzetet, ahol kizárólag ezek a speciális egyedek tudnak kihúzni a szarból.Még ha ilyen tényleg létezik is, mondjuk egyszer az életben, érdemes nekem pusztán ezért még egy ekkora pofáraesés lehetőségét bevállalnom?
mikoris vala 19:26
2009. május 15., péntek
Holnap megyünk Túrkevére, JuhászMetál fesztiválra, nem ez a neve, ez csak az én agybajom, de valami efféle. Fellépők: Próbafülke, a tesózenekarunk, a többi nem is érdekel, úgyse hallottam róluk soha, igazából zeneileg totál műveletlen tuskó vagyok, én (kis túlzással) megálltam a P. Mobilnál meg a Tankcsapdánál. Sekélyes vagyok, tudom. Közöd?
Azt említettem már, hogy fél éve nem kaptam fizetést? Persze, persze, miért nem hagytam ott már rég, könnyű azt mondani, de vannak bizonyos akadályozó tényezők, majd egyszer kifejtem bővebben, addig ne szánakozz, meg ne basztass, köszi. Pedig hohó, mennyi helye lenne annak a suskának, például mennyit lehetne abból fagyizni, meg ilyenek. Na mindegy. Egyszer talán majd ezt is kifejtem (nem).
Egyelőre örülök, hogy luk van a seggemen, annyi a dolog, motorgarázst építek, meg fülhallgatós gitárerősítőt fejlesztek, meg Simpson családot töltök, meg próbálok nem elmerülni vagy összeszakadni. Úgy jó, ha zajlik, nem? De.
Következő Kodein ZRt. koncert: május 22. Karcag, Ohio söröző
mikoris vala 17:39
2009. május 12., kedd
Szóval az van, hogy bár a hétvégi koncertünk volt az első, amire azt mondtam, hogy gyerekek, ez nem volt jó, tegnap hívott a dobos, hogy június 20-án menni kell, rám meg ma csörögtek két különböző helyről, hogy várnak minket szeretettel. Huszonnégy óra alatt három felkérés, az nem is olyan rossz, nespa?
mikoris vala 14:38
2009. május 4., hétfő
Következő Kodein ZRt. koncert: május 9. szombat, Kisújszállás (milyen meglepő), Filléres krimó.
Kezdem lassan rákkenrólhírónak képzelni magam, bazzeg.
mikoris vala 22:33
2009. május 3., vasárnap
mikoris vala 15:27
2009. április 23., csütörtök
Kodein ZRt. koncert: május 2. szombat, Kisújszállás, ismét a 44-es csehó (szeretnek minket), gyertek.
mikoris vala 16:08